A címben megelőlegeztem a két hét múlva megérkező nyári szünetet, de akinek van kisiskolás gyereke, az tudja, a legkisebbek a tanulás és számonkérés javát májusban letudják. Így nálunk itthon már szünidőhangulat van. Ráadásul a napokban üzenetet kaptam az elsős ikerlányaim helyettesítő néptánc tanárától, aki véletlenül egy kedves ismerősöm. Valahogy így szólt: "Kész vagyok a csajoktól! Cukorborsók!" 

Salgótarjánban kevés jó dolog van, de az alsó tagozaton zajló kötelező néptáncoktatás - ami heti egy testnevelést vált ki - egy nagyon jó eleme a városi iskoláknak. Van a gyerekeknek elég bajuk egész nap, nyolctól négyig ülni a padban - kis megszakításokkal - és figyelni, no pláne mindezt elsősként, amikor még annyira élénken él bennük az óvodai lét gondtalansága és annyira de annyira szeretnének visszamenni az időben és egész nap csak "játszani meg enni meg játszani meg énekelni meg enni meg játszani és aludni meg enni meg anyát várni meg játszóterezni..." Ehelyett azonban belépett az életükbe egy taposómalom, amit hetente egyszer megszakít a néptánc óra. Szeretik a lányaim. Ahogy mondják, sokat szoktak énekelve játszani, néphagyományokról tanulni ezt-azt, s persze táncolni. Én örülök az ő örömüknek, a keddi napot szeretik, mert "ma lesz tánc". Így vannak a hétfővel is, amikor hittannal indul a napjuk. A hét többi napján pedig várják a péntek délutánt. De miért olyan szörnyű az iskola, hogy várni kell a hétvégét? 

Az én gyerekeimnek azért, mert ők jók. Nemcsak eltartva -ahogy sokaknál sajnos szokás - , de nevelve is vannak, s emiatt számos konfliktust éltek meg az első tanévben más, kevésbé jól nevelt gyerekek miatt. Volt, hogy a lányokat bántották fiúk, s volt, hogy egy izgalmas tanóra nagyrésze ment el az elevenebb gyerekek megzabolázásával. És ott van az is, hogy boldog ikerségükbe huszonkét másik gyerek próbált beférkőzni: barátok és barátnők jöttek-mentek, nagy volt az érdeklődés irántuk. Ez egyszerre jó és rossz nekik, akik a fogantatásuk óta ketten egyek. Nyüzsgyő társasági élet szakadt rájuk, amiben igazán zavaró lehet, hogy a szünetek tök rövidek, a tanórák meg olyan hosszúak! Na meg aztán hamar szét is lettek ültetve, nem azért, mert nem működött volna, hogy ők ketten egy padban legyenek, de ha mindenkinek váltogatni kell a helyét, akkor ez alól ők sem lehetnek kivételek. Ez így helyes! És akkor jöttek a váltakozó padtársak, kivel jobb, kivel rosszabb volt eltölteni a nyolc órát egy négyzetméteren összezárva. Az mondjuk biztos, hogy jobban figyeltek volna órán az ikrek, ha kettecskén maradnak egész évben, mivel ők egymást pozitív irányba inspirálják. De azt is be kell látni, hogy fontos az elszakadást időben megkezdeni, az mégsem lehet, hogy ketten alkossanak egy egészt az iskolában. Most már egyénenként kell helytállniuk az iskolában és egyre inkább azon kívül is.

A tánctanárnak igaza van, ők valóban cukorborsók. Önmaguktól csodálatosak, attól, amilyenek. Ahogy a tanár üzente nekem aztán: "Olyan szépen beszélnek! Nagyon rendben van ez a két lány! Igazán büszke lehetsz rájuk"

S én az vagyok. Életem legfontosabb küldetése az ő kiegyensúlyozott gyermekkoruk megteremtése és ha arról kapok visszajelzést, hogy jó az út, amin járunk, akkor boldogan terelgetem őket tovább rajta. 

Sokaktól hallani, hogy az iskola elrontja a gyerekeket. Nekem az iskolaválasztással az volt a legfontosabb célom, hogy olyan intézményt találjak nekik, ahol meg tudják őrizni kedvességüket, ahol boldog gyerekek lehetnek még egy picit addig, amíg fel nem nőnek végérvényesen. Ezzel az év vége felé kapott kedves üzenettel is biztosan tudhatom, a döntést nem rontottam el - pedig végigparáztam miatta az elmúlt kilenc hónapot. Minden dolgozatos napot, minden konfliktusukat, minden "anya nem akarok suliba menni, az olyan uncsi" reggelt és általában az egész tanévet úgy éltem meg, mint mások talán csak az első tanítási napot szokták. Féltettem a kis kincseket, amik gyerekként ők ketten lettek. Úgy látszik, fölöslegesen, mert az első tanév végére is cukorborsók maradtak.  

A vakációig két hét van még, s én legalább annyira várom, mint ők! Itthon együtt a két ikerrel és a pici öccsükkel...egyetlen ilyen nyaram van már csak, amit végig a nekem legfontosabbakkal tölthetek. Ápolgatom majd a kis cukorborsókat, hátha adatik még nekik pár év a gyerekkorból. Mert van a salgótarjáni életben még egy jó dolog, ami a mi nyarunknak az egyik alapja lesz: a gyönyörű természet. Olyan vidék ez, ahol csodás kalandokat élhetünk át. Meg fogjuk tenni.

Kicsit majd elfelejtjük az iskolát.