Nagyanyám azért ment hadiözvegyként másodszor férjhez - néhai nagyapámhoz - , mert elege lett az 1950-es évekbeli szingli, egy gyerekkel egyedül maradt anyuka létből: sorra környékezték meg őt a nős és nőtlen férfiak, akik egy kis kalandra vágytak. Ő annyira erkölcsös és szemérmes volt, hogy teljességgel elképzelhetetlen volt számára bármilyen kaland. Mama a komoly kérő életre szóló kérdésére igent mondott. Emer és Pál, két nehéz sorsú fiatal egy pár lett. A nulláról építették fel hosszú, boldog életüket. Egy nyárikonyhában indultak, semmi másuk nem volt. De ez a sztori most nem róluk szól. Hanem arról, hogy mennyire nagyot változott a világ néhány évtized alatt!

Sok az aranyásó közöttünk. Ha férfiak beszélgetnek az aktuális csajaikról, nagy valószínűséggel akad az elbeszélések főszereplői közt olyan nőszemély, akinek nincs más életcélja, mint az, hogy eltartassa magát. Ismerkedésnél számukra alapvetően fontos, hogy a pasinak milyen munkája, kocsija, lakása van. Mindennapi feladatuk annyi, hogy a facebook és az insta csillogjon-villogjon a szexi fotóiktól, legyen meg a műköröm, a műszempilla, ki ne maradjon a napi edzés és a plázázás. Vannak férfiak, akik ezt elfogadják, sőt élvezik, hiszen a pénzért cserébe ők az abszolút főnökök a kapcsolatban. S vannak, akik nem tudják tartani a szintet és a csaj továbbáll. Ilyenkor jönnek a pohár aljára nézős társalgásokkor az asztalra borulós szomorú mondatok: "nem voltam elég neki", "ez is egy pénzéhes ribanc volt"...

De mi van akkor, ha ez fordítva történik? Igen, arra célzok, hogy amikor a férfi keresi a jómódú nőt.

Ki kell ábrándítsak mindenkit, igen, már ők is köztünk élnek! Nem úgy van, mint régen volt, a szerepek egyre több esetben felcserélődnek. Annyira akartuk az egyenjogúságot, hogy annak százéves története alatt mára ott tartunk, hogy finoman szólva: átestünk a ló túloldalára. 

Úgy adódott, hogy az elmúlt nyáron két hónapon keresztül édesapám tizenhét éves zöld, ázsiai kisautójával voltam kénytelen közlekedni. Nekem ezzel semmi gondom nem volt, hiszen elvitt mindenhová, amíg a saját autóm várta a sorát a szerelőnél. Ugyanúgy éltem a napjaimat a régi járgánnyal, mintha az én francia szépségemben ücsörögtem volna, igaz a klíma nagyon hiányzott és a zenét is alig hallottam a motorzajtól. Aztán végre elkészült a fekete szépség. Az első úton figyelmes lettem valamire: a velem szembejövő férfi sofőrök közül feltűnően sok megnézett magának és bár nem szokásom zavarba jönni, de a negyedik-ötödik-hatodik kormány mögül kiesős bámészkodó után mégis megtörtént. Azon gondolkodtam, hogy vajon mit néznek, hiszen egész nyáron ezen az útvonalon közlekedtem, mégsem bámult meg egyikük sem. Aztán leesett! A hosszú szőke haj és kedves arc mit sem ér, ha egy kis maláj csotrogány tartozik hozzá. Bezzeg ha egy bársonyfekete csatahajó veszi körbe a nőt, akkor máris felkelti az érdeklődést és a város egyik vonzó partiját látják benne! Annyira de annyira nevettem ezután, hogy féltem, én is átmegyek véletlenül a piroson jókedvemben. Szerettem volna mindegyiküket megállítani és odainvitálni az autómhoz, majd kamerára venni az arcukat, amikor kinyitom a hátsó ajtót és megmutatom a bent megbúvó lényeget: a három gyerekülést.

Mind futva menekült volna, szőke bomba és nagy autó ide vagy oda! 

Szegény nagymamám, ha látja ezt a világot odafentről, nagyon sokat imádkozik a mai fiatalokért. De az is lehet, hogy kitűnően szórakozik a sok szappanoperán.