Megsemmisültem. Ott álltam tehetetlenül, a megdöbbenéstől és a szenvedéstől árván, elhagyottan. Üres voltam. Aztán jöttek a szívemből a kérdések, mint már korábban is annyiszor. A válaszokat akkor még nem tudhattam...Hogy történt ez? Mit kellett volna még tennem a házasságomért? Mit kellett volna másképp csinálnom, hogy a gyerekeim apja szeressen?

Elment, itt hagyott, kisétált az életemből, úgy dobott el, mint más a koszos zoknijával teszi.  

Egy darabig erősen hittem, hogy számomra ő a "másik fél", de hamar rájöttem, hogy ez egy bennem felépített kép kettőnkről, ami abból fakad, hogy naiv vagyok, az élettől nem kaptam eddig pofonokat, és magam sem tudom, ki vagyok, mit akarok, ő pedig jó manipulátorként ezt kihasználta. Addig játszott velem, amíg el nem vette amit akart: siker, karrier, megbecsülés járt hozzám, s ez kellett neki. Amikor ráébredtem, hogy eszköz voltam, fogalmam sem volt, hogy szedem össze magam.

De össze kellett szedjem magam, mert két csodálatos ikerlánnyal maradtam egyedül. 

Kénytelen voltam az önsajnálatot félretenni, csak a gyerekeimet nézni és felállni. Nekik egy nyugodt, boldog édesanyára volt szükségük, hisz olyan picik voltak még, mindössze két évesek.

Jó volt az első hármasban töltött este. Végre nem "rontott" be a "félelmetes nagyúr" a házba. Béke volt, őszinteség és szeretet. Hárman is elleszünk - gondoltam, férfira nekünk nincs szükségünk.  

Csalódtam az erősebbiknek mondott nemben és soha többé nem akartam beengedni az életembe a szerelmet, ami annyira megtévesztő tud lenni. Élveztem a szingli anyuka életet: kevesebb főzés, kevesebb mosatlan, kevesebb pakolás, kevesebb vasalás, semmi ledobott zokni, semmi férfias hiszti, semmi igénytelen tévéműsor, nyugodt alvások, vidám nappalok. Lassan lehiggadt a lelkem. volt időm magamra, volt időm az elmélyedésre, az önvizsgálatra. Kezdtem feltámadni és mint tavasszal a természet, úgy kaptam új erőre én is. Senkinek nem akartam már megfelelni. Hiszen a gyerekeim feltétel nélkül szeretnek, én is őket, ettől nagyobb harmóniát keresve sem találnék. A férfiaktól azt gondoltam, hogy vagy kellek, úgy, amilyen vagyok, vagy mehet "isten hírével". Voltak randijaim, ez az időszak jó volt arra, hogy tovább haladjak az önismeret útján. Visszatért a korábbi önmagam: én irányítottam. Na nem a másik embert! Csak a saját érzéseimet - és ez fontos.

Az egyik férfi tetszett, volt benne valami misztikus, valami nagyon eredeti. Okos és őszinte volt, imádta a bennem rejlő nőt. Őt megtartottam. Őrült táncra, bújós filmnézésre, vad éjszakákra, lassú andalgásra, hosszú beszélgetésre. Ő segített felfedezni önmagam, engedte, hogy az legyek, aki vagyok.

Ezzel én megéltem az újjászületést és már tudom, nincs az a pofon, nincs az a padló, amiről ne lehetne felállni! Két dolog kell hozzá: saját belső harmóniánk megtalálása és az őszinte, tiszta szeretet. A saját belső harmónia, az önismeret az, amelyet kisebb-nagyobb - kinek mi jut - hullámvölgyek, fentek és lentek megélésével találunk meg. Minden múltban történt jó és rossz azt szolgálja, hogy a jelenben boldogok legyünk és építsük a jövőnket. Egy nő erejéhez kell az is, hogy őszintén szerethessen és szeretve legyen. Ha ezt az érzést magadévá tudod tenni és az élet minden területén használod, akkor olyan nyugalmat és erőt kapsz, ami mindenen átsegít. A szeretet az, ami engem visszahozott az életbe. 

Ami pedig a fenti kérdéseket illeti! 1. Okkal történt ez is, mint az életben minden, sokat tanultam belőle és ez a szörnyű gödör segített abban, hogy azóta igazán boldog legyek. 2. Semmit, de semmit nem kellett volna már tennem a házasságomért, az egy olyan kötelék, amelyet két ember alkotott meg, s ha az egyik már nem veszi komolyan, akkor a másik hiába törekszik. 3. Azért pedig, hogy valaki szeressen, régen rossz, ha tenni kell. Ma már tudom. Szeressen a párom úgy, ahogy vagyok, hibáimmal, gyengeségeimmel együtt. S ezt leginkább a gyermekeim által tanultam meg.

A legvégére pedig egy fricska a férfiaknak: gyermeketek édesanyját így szeressétek, mert ezzel adhatjátok a legtöbbet a családotoknak. Rosszban lenni vele amúgy sem érdemes, hiszen azzal, hogy egy anya gyermeket szült, a világ legerősebb lényévé vált.